Ajándékok amik miatt érdemes a névnapot is ünnepelni

Ó, a névnap, a születésnap kistestvére! Még egy nap az évben, amikor felköszöntenek, és amikor ajándékokat kapunk. Bár manapság a születésnap fontosabb ünneppé vált és egyre inkább háttérbe szorítja a névnapot, érdekesség, hogy nem volt ez mindig így.

A névnap ünneplésének főleg Közép- és Kelet-Európában van nagy hagyománya, ahol a katolikus egyház honosította meg a szokást. A névnap ugyanis eredetileg „szente napja” volt, azaz annak a védőszent napjának ünnepe, akiről elnevezték a névnapost. Mindenki tartotta a névnapot, a köznéptől a főurakig, ki mekkora pompával. Elterjedt szokás volt a névesti lakoma, a mulatságok, amik során elmaradhatatlan volt a névnapos köszöntése és a neki szóló éneklések s versszavalások.

Bár a nagy lakoma ma már kevésbé gyakori, családi körben, munkahelyen és a közeli barátok közt is szokás számon tartani a névnapokat. Ha az alkalomhoz illő, de mégis egyedi ajándékot keresel, ami nem a szokásos csokor virág vagy csoki, jó helyen jársz! Összegyűjtöttük kedvenc ötleteinket, amikkel biztosan sikert aratsz majd a névnaposnál. Jó pár közülük klasszikus ajándéktipp, de mi csavartunk egyet rajta, hogy még különlegesebbé tegyük az ajándékozás élményét. Jó böngészést!

1. Cserepes virág

A virág, mint ajándék sosem fog kimenni a divatból. Egyszerűen annyira kedves, figyelmes és kifinomult gesztus virágot adni, hogy nehéz lenne ennél szebb ajándékot találni. Mi viszont a cserepes virág mellett adjuk le a voksunkat, hisz az jó sokáig megörvendezteti az ünnepeltet s nem hervad el egy hét után, mint a vágott virág. Névnapra tökéletes ajándék mondjuk egy orchidea vagy egy leander!

2. Égboltkép

Ezzel az ajándékkal igazzá válik a mondás: még a csillagokat is lehozza neki az égről. Ha romantikus léleknek keresel ajándékot, most megtaláltad a befutót. A csillagtérkép egy általad kiválasztott nap csillagállásait ábrázolja, amin a pontos időt és helyszínt is be tudod állítani. Igazi emlékőrző ajándék, ami nemcsak egyedi és különleges meglepetés, de egy stílusos dekoráció is!

3. Kézzel öntött gyertya

A gyertya az egyik leggyakoribb ajándék, de nincs ezzel semmi baj. Egy illatos, ízléses, jó minőségű gyertya otthonosabbá teszi az egész lakást, sőt, nyugtató és relaxáló hatása is van. Ha egyedi, kézzel öntött gyertyát veszel, akkor biztos nem tűnik úgy, mintha az utolsó pillanatban szaladtál volna be érte a boltba! Ideális ajándék bárkinek, és egyben a kézműves kis vállalkozásokat is támogatod vásárlásoddal.

4. Ékszerdoboz

Nem szeretnél ékszert adni, nem vagy otthon a bizsuk világában, vagy nem vagy benne biztos, hogy tetszene a névnaposnak? Válaszd helyette az ékszerdobozt, azzal nem lehet mellé lőni. Minden nő, bármekkora is a bizsu gyűjteménye, vágyik egy ízléses és legfőképp könnyen átlátható ékszertartóra. Nagyon praktikus ajándék, amit, ha van kedved, időd, és persze kézügyességed, te magad is el tudsz készíteni!

5. Mintás zokni

Kétségtelen, hogy az utóbbi évek leginkább felértékelt ruhadarabja a zokni. Ráébredt az emberiség, hogy nem kell unalmas, egyszínű zoknikat viselnie, éljenek a minták és az élénk színek! Egyre népszerűbbek a banános, hamburgeres, kaktuszos mintájú bohókás zoknik. Szuper ajándék nőknek és főként férfiaknak, akiknek az egyébként színekben szűkölködő ruhatárát nagyon jól feldobják a vidám mintás kiegészítők!

6. Falióra

Gondoltad volna, hogy a falióra az egyik legkeresettebb személyre szabott ajándék? Bizony! Mi nem közönséges órákról beszélünk ám, hanem egyedi, kérésre készített szerkentyűkről, amik az idő mutatás mellett irtó stílusos dekorációk is. Találsz minimalista stílusú bakelitlemez órát, vagy fából készültet, amibe nevet, dátumot vésethetsz bele, sőt. olyat is, ami egy általad választott képet ábrázol… Nyerő névnapi ajándék!

7. Fürdőbomba

Amikor a színes, illatos fürdőbombák berobbantak az életünkbe pár évvel ezelőtt, teljesen megújították a fürdés élményét. Az univerzum minden színében pompázó, vízben szétolvadó kis golyók gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt népszerű móka. Szerintünk bombajó névnapi ajándék, amivel biztos mosolyt tudsz csalni az ünnepelt arcára. Figyelj arra, hogy kézművest vegyél (mi a LUSH márkát ajánljuk)!

8. Kerámia bögre

Még mielőtt bárki is elcsépelt ötletnek kiáltaná ki a bögrét, hadd mondjunk mellette védőbeszédet. Először is, nincs olyan, hogy valakinek elég bögréje legyen, törékeny áru, mindig jól jön belőle egy új. S egy igazán aranyos kis bögre pedig igenis sokat számít, önmagában feldobja a szürke reggeleket. Mi kerámia bögrét ajánlunk névnapra, ami nemcsak egyedi és hasznos ajándék, de a konyhaasztal díszévé is válhat!

9. Vászontáska

Ha praktikus és egyszerre divatos ajándékot keresel, ne is kutass tovább! A totebagek, magyarul vászontáskák nagy népszerűségnek örvendő kiegészítők, amik rengeteg különböző színben, mintával, felirattal megtalálhatók. A letisztult, vagány stílusú táskák a mindennapok hasznos darabjai, amikből mindig jó, ha van nálunk. Ha a névnapos figyel a környezettudatos életmódra, biztosan örülni fog egy totebagnek!

10. Telefontok

Egy újabb egyszerű, de nagyszerű ajándékötlet, hisz mobiltelefonja mindenkinek van. Ne tántorítson el, ha az ünnepeltnek már van telefontokja, lehet cserélgetni őket! Ha igazán személyre szabottá szeretnéd varázsolni a tokot, ma már van arra is lehetőség, hogy te magad  megtervezd. De ha esetleg környezetbarát alternatívát keresnél, a lebomló telefontok a tuti választás. 

+1 Befőttesüvegnyi szeretet

Utolsónak itt hagyunk egy DIY tippet, ami bár kiérdemli a legolcsóbb ajándék címet, de szerintünk a legfigyelmesebb meglepetés címet is! A lényege az, hogy fogj egy befőttesüveget, és töltsd meg szeretettel. Kis cetlikre írj bátorító, inspiráló üzeneteket, az összes pozitív gondolatodat, ami eszedbe jut az ünnepelttel kapcsolatban. Garantáltan imádni fogja, s ami a legjobb: a jövőben bármikor elolvashatja, amikor szüksége lesz rá!